Részegen nyilatkozott a népszámlálók főnöke

Nem kis meglepetést okozott élő adásban Vergil Voineagu, az Országos Statisztikai Hivatal (INS) elnöke, akinek akaratlanul is sikerült megnevettetnie egy egész országot, adja hírül a manna.ro hírportál.

Az RTV hírtelevízió meghívottai a személyi szám megadásával kapcsolatos ellentmondásos hírekkel kapcsolatban kérdezték Voineagut, akit telefonon értek el. Az INS elnökének a beszélgetés alatt elég nehezen forgott a nyelve, és rá nem jellemző módon gyakran belegabalyodott a mondanivalójába. A televízió stúdiójában tartózkodó személyek időnként nehezen tudták visszafogni magukat, így a negyedórás beszélgetés alatt végig fel-feltörtek a kuncogások.

A beszélgetés végén az egyik meghívott azt kívánta, hogy amennyiben Voineagu egy névnapi bulin tartózkodik, éljen sokáig az ünnepelt, ám az INS elnöke azt mondta, szó sincs ünnepről, éppen egy “mondhatni tudományos” vitán vesz részt. A személyi számmal kapcsolatos félretájékoztatás miatt elég nagy zavar keletkezett a népszámlálás folyamatában. Az INS szóvivője úgy nyilatkozott, hogy nem kötelező bemondani a személyi számot a számlálóbiztosnak, később viszont ezt cáfolták, és kiderült, hogy az ilyen információ visszatartása büntetést von maga után.

A szóvivőt menesztették állásából, csütörtökön pedig Emil Bockormányfő behívatta Vergil Voineagut, és azt ígérte, hogy elbocsátja, amennyiben nem oldja meg a helyzetet. “Ami történt, az az inkompetencia magasfoka” – mondta a miniszterelnök Voineagunak. A számlálóbiztosoknak emiatt újból fel kell keresniük azokat a személyeket, akik a korábbi megtévesztő információ miatt nem adták meg a személyi számukat. Akik továbbra sem hajlandók megadni az azonosító kódot, azokat megbírságolják. (Manna.ro)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.