Ma hetven éves Jankovics Marcell

Világhírű rajzfilmjének, a Sisyphusnak egy képkockájával díszített tortával köszöntötték az októberben hetvenedik születésnapját ünneplő Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendezőt az Uránia Nemzeti Filmszínházban csütörtök este.

A rendezvényen Jankovics Marcellt többek között a filmipar olyan ismert alkotói köszöntötték, mint Szomjas György, M. Tóth Géza, Berecki Csaba filmrendezők, Ozorai András és Durst György producerek, a Muzsikás együttes vagy Gryllus Vilmos, valamint jelen volt Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes is. A Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt Gulyás Balázs, a Mokép jelenlegi igazgatója köszöntötte a szakma és a barátok nevében. Az igazgató megköszönte Jankovics Marcellnek a munkáját, amellyel a szakmát segítette, valamint emlékeztetett, a hetvenedik születésnap különös jelentőséggel bír, hiszen a magyar mondavilágban a hetes szám mitikusnak számít.

Jankovics Marcell megköszönte a gratulációt, valamint arról beszélt, hogy pályáján mindig a szakmáért, és sosem ellene dolgozott. „Sosem voltam veletek békétlen” – fogalmazott, majd elmondta, a Nemzeti Kulturális Alap élén – ahonnan október közepén távozni kényszerült –, illetve a szakmai bizottságokban igyekezett mások számára is „kikaparni a gesztenyét”. A filmrendező bejelentette: olyan nagy munkát, mint a december 8-án bemutatandó Az ember tragédiája című műve, már nem vállal többé, de továbbra is dolgozni szeretne. „Jelentem, nem fejeztem be” – szögezte le. (MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.