Minden hatodik szerb szabálysértő

Szerbiában évente több mint félmillió szabálysértést követnek el gyorshajtással és ittas vezetéssel. Átlagosan minden hatodik nagykorú szerb egyszer már elkövetett valamilyen szabálysértést – idézi a belgrádi Vecernje Novosti című lap internetes kiadása Zoran Pasalicnak, a belgrádi másodfokú szabálysértési bíróság vezetőjének szavait.

A szabálysértések több mint a felét a járművezetők követik el. Pasalic, a másodfokú szabálysértési bíróság ügyvezető elnökeként 45 elsőfokú bíróság munkáját irányítja. Elmondta, hogy az 530 bíróra évente egyenként 1800 ügy tárgyalása jut és jelenleg a szabálysértési bíróságokon folyamatban levő ügyek száma valamivel több mint  egymillió, ami a 3,5 milliót elérő összes bírósági ügy egyharmada. “A szerbiai igazságszolgáltatás megreformálásával a szabálysértési bíróságok hatáskörébe kerültek a vámügyi, adóügyi valamint a deviza szabálysértések is és ezekkel további 60 000 üggyel gyarapodott a munkánk, vigasz viszont számunkra, hogy sikerült javítani a bíróságok munkájának hatékonyságán” – magyarázta Zoran Pasalic.

A legtöbb embert gyorshajtásért vonják felelősségre, Belgrádban az idén eddig 8323 ilyen eset volt, kétszer több, mint ahány embert ittas vezetésen kaptak rajta. A szerb fővárosban 2187 járművezető esetében azért kellett intézkedniük a rendőröknek mert egyirányú úton szemben haladtak a forgalommal, 1931 járművezető pedig nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosnak az jelzett átkelőnél. “Tény azonban, hogy évről-évre csökken a közlekedési szabálysértések száma, legalábbis Belgrádban. Az új közlekedésbiztonsági törvény nem drasztikus pénzbírsággal szankcionálja a szabálysértéseket, hanem megelőző lépésekkel: eltiltják a járművezetőt a közlekedéstől egy időre” – nyilatkozta a bírósági szakember.

Az idén eddig Szerbiában 250 személy vezetői engedélyét vonták be. Egyeseknek újból vizsgázniuk kell, másoknak – elsősorban a “visszaesőknek” és azoknak akiket többször ittas vezetésen kaptak rajta – a pszichológussal van találkozójuk. Mind több közlekedési szabálysértő inkább leüli a pénzbüntetést, mintsem kifizesse a bírságot. Az év első felében 8500 belgrádi és 5000 nisi polgár választotta a számla “kiegyenlítésének” ezt a módját. A szakemberek szerint ez a tendencia tavaly erősödött fel, elsősorban a lakosság anyagi gondjainak növekedése miatt. Sokan ugyanis inkább rács mögé vonulnak három napra, sem hogy kifizessék a 3000 dinárt (csaknem 8700 forint), amit azért szabtak ki rájuk, mert nappali vezetésnél nem kapcsolták be a fényszórót, mások pedig azért választják inkább öt napra a börtönt, mert nincs felesleges 5000 dinárjuk (14 500 forint) parkolási bírságra. (MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.